Virág nő az ablakon

Egy rövid mese arról, hogyan nyílnak a jégvirágok az ablakon.

Akva szülei szerint a halmazállapotváltók népes családjába tartozni jó móka. Pedig anyukája a meleget szereti, mindig csak gőz kíván lenni. Apukája egyszer kíváncsi lett, milyen az illata az űrnek, ezért megpróbált felszállni egészen a csillagokig, de ott ahol a repülők festik az ég csíkjait, hogy kapna levegőt egy Okszigén nevű alak? Apa biztosan ezért lett olyan földhözragadt.

– Ó, Akva! Nem is vettelek észre – mondják az osztálytársai.

Hogyne, hiszen valakit, aki színtelen, szagtalan és íztelen tényleg nehéz észrevenni. Akva arra vágyott, hogy ő is valamilyen legyen. Mondjuk olyan vörösbarna, mint az osztály fenegyereke Jódi, aki szép, akár az ősz.

Vagy lélegzetelállító, mint Héli. Ha Akva apukája belebújik egy lufiba, az legfeljebb labdának elég, de Héli olyan kecsesen tudja kitölteni a színes műanyaggömböt, hogy aki látja, eszébe sem jut belé rúgni, csak szájtátva néz fel a zsinegen zsizsegő Hélis luftballon felé.

Csillogni akart, mint Aranyka, aki világszép menyasszonyok ujját díszíti, vagy Züsti, akinek a legkisebb emberek még kisebb fülcimpájába lyuggatott rés az otthona.

De amikor ő eső volt, mindenki ernyőt nyitott, kapucnit húzott, mintha Akva útban lenne. Amikor faggyá vált, jégoldóval locsolták le, amikor dér lett a fűben, csak a gombák örültek neki. De legkevésbé pára szeret lenni. Ilyenkor a nyomában a bongyor hajuk miatt bosszankodó szépkislányok jártak.

Bár lenne itt egy orchidea! Egyszer egy lila színű azt mesélte Akvának, hogy ahonnan ő jön, ott a virágok a fákra tekeredve óriásira nőnek, de csak akkor, ha egész nap párát ihatnak. Akva mindennél jobban szeretett volna pára lenni a dzsungelben, csakhogy ő Kovácsék tanyáján lakott. Így csak hallgatta a kemencében pattogó tüzet és figyelte, ahogy kint a fagyos szél lerázza a havat a fák ágairól. Kár, hogy anya nem engedi, hogy ő is hó legyen, de amikor elolvadna, sárrá változna, és anya nem szereti, ha összepiszkolja magát.

Közelebb húzódott az ablakhoz, a hideg szél incselkedve az üveg másik oldalához simult. Akva meleg testének jólesett a hűvös, így belekapaszkodott egy hangyányi karcolásba az üvegen, és magasabbra mászott. A szél susogó kacagással eltáncolt előle, Akva megbabonázva követte, karcról karcra, porszemről porszemre húzódzkodva, míg a kis páralány birtokba nem vette az egész ablakot. A hideg az üveghez tapasztotta Akvát, valami igazán szokatlan alakzatban.

Anya megemelkedett a piros lábasban, gőzteste csodálkozó ó-t formált. Akva ekkor látta meg magát. Hisz virággá változott! Ő lett a legcsodásabb fehér jégdísz, amit ablak valaha látott! Minden cikkcakk, fodor, cikornya ő volt! Minden színtelen, szagtalan és ízetlen elemek legszebbike. Pára szeretett a legkevésbé lenni és jégvirág a legjobban. Alig várta, hogy hétfő legyen, és megmutathassa a legújabb állapotát a suliban.