Tökéletes világ

Anya járt a tökéletes világban, de mégis hazajött onnan. Mi hiányozhatott neki?

– Anya, te komolyan jártál a tökéletes világban? 

– Komolyan.

– És ott tényleg minden tökéletes volt?

– Persze, arrafelé minden anyuka kipihent, türelmes és mosolygós.

– De hogy kerültél oda?

– Azt kértem a Jézuskától karácsonyra, hogy legyen könnyebb az életem és egyszer csak ott találtam magam.

– Nem igazság! Én egy igazi lovat kértem a Jézuskától, de nem kaptam meg.

– Tudom, kicsim. Ki érti?

– És mit csináltál ott, a tökéletes világban?

– Semmit. Nagyokat sétáltam, kávézni mentem a barátnőimmel és beszélgettem apáddal, sokat olvastam, rejtvényt fejtettem és jókat aludtam.

– De ezek unalmas dolgok.

– Igen! Fantasztikusan unalmas volt. Még veled sem akadtak feladataim. Képzeld el, a tökéletes világban a gyerekek egyedül öltöznek, nem gubancolódik össze a hajuk, nem hisztiznek semmiért és csak ötösöket kapnak az iskolában.

– Ott nem is kell tanulni, csak úgy jönnek az ötösök?

– Dehogynem, ott is hajtani kell a jó jegyekért, de arrafelé minden gyerek szorgalmas.

– Na, akkor nem is tökéletes az a hely. Fogadjunk, hogy gumicukrot sem ettél reggelire!

– Nem bizony, vajas kenyeret reggeliztünk, vita nélkül megetted a kenyér héját és mellé a zöldségeket is.

– Fúj! Ez egy szörnyű világnak hangzik.

– Felnőtt világ az, szóval persze, hogy szörnyű.

– De most mondtad, hogy neked ott minden tökéletes volt.

– Azért nem minden. Például nem öregedtem, nem nőtt szarkaláb a szemem sarkába, nem őszült a hajam és annyi édességet ehettem, amennyit csak akartam, mert egy dekát se híztam.

– Most már tényleg nem értem, miről beszélsz, anya.

A nő félretette a mesekönyvet és az ölébe vonta a pizsamás kislányt.

– Tudod, ott te sem öregedtél. Vártam, hogy a félig kinőtt első fogad teljesen kibújjon, de nem jött, örök maradt az édes, foghíjas mosolyod. Utáltam!

– Ezért jöttél vissza? Mert látni akartad a kinőtt fogam? Nézd!

A lány vicsorításán anya jót nevetett.

– Azért jöttem vissza, mert hiányoztál.

– De hát ott voltam veled.

– Nem voltál ott. Vagyis nem te voltál ott. Nem volt gubancos a hajad és hiányzott, hogy megfésüljelek, nem hisztiztél sosem, pedig imádom, amikor apróságok miatt dühöngsz, olyankor olyan felnőttes vagy. És ami a legrosszabb: olyan jól ment a tanulás, hogy nem volt szükséged rám a versmemoriterhez, pedig verset tanulni veled a kedvenc elfoglaltságom.

A gyerek bólintott, ennek végre volt értelme.

– Akkor nem is hiányzik a tökéletes világ? – kérdezte.

– Néha hiányzik, a reggelinél, meg amikor nyafogsz fésülködéskor.

A kislány kinyújtotta a nyelvét az anyjára, aztán visszavackolt az ölelésbe.

– De most éppen ez a világ is tökéletes – mormogta anya. Majd ásított egy nagyot.