Preyer Hugo pályázat III. helyezés

Az Orientáció című sci-fi novellámért díjat vehettem át a Fészek Művészklubban, a Hungarocon rendezvény keretében megrendezett ceremónián. 

2025. november 15-én rendezték meg idén a Hungarocont a sci-fi rajongók fesztiválját. Ennek a rendezvénynek a során osztja ki az Avana Egyesület a Preyer Hugo amatőr írói pályázat díjait, valamint a legjobb sci-fi regényért járó Monolit-díjat, és a legjobb műfordítót elismerő Trethon Judit-emlékgyűrűt is. A nyertesekről bővebben az Egyesület honlapján olvashattok.

Nagy büszkeségemre idén, az Orientáció novellám is a díjazottak között szerepelt. Az oklevél mellett egy ajándék könyvcsomagot vehettem át.

Avana Egyesület jövőre ünnepli fennállásnak 30. évfordulóját. Ennek örömére kiadásra kerül egy antológia kötet, amely az elmúlt évek nyertes pályaműveiből kerül összeállításra. Reményeim szerint, ebben a kötetben az Orientációt is olvashatjátok majd. 

Miről szól az Orientáció?

2087-ben az érettségi vizsgát már felváltotta az Orientáció. Az Orientica vállalt által fejlesztett gép az agyi és fizikai tulajdonságok felmérése után 100%-os pontossággal mutatja ki, mely szakmában leszünk a legjobbak. Milyen az a világ, ahol mindenkinek elrendelik milyen szakmát űzhet? Kényelmes. Hiszen a gazdaság szárnyal, a termelés és elosztás a leghatékonyabb módon működik, az élet minden területén olyan emberek dolgoznak, akik értik a dolgukat. De mi történik akkor, ha valaki kiég a szakmájában, bármilyen tehetséges is abban? Mi történik a művészettel, ha annak művelését kötelezővé teszik? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a novella, egy lány életútját végigkövetve. Adél cukrász szeretne lenni, és az álmáért életét is kockára teszi. Csakhogy ebbe az álomba az Orientica is belebukhat.

Adél a Kálvin téren várta az M6-os földalattit. Nyolc szerelvényt engedett el, de az is lehet, hogy kilenc volt. Egyszer annyira sírt, hogy kimaradt pár perc a számolásból.
Az imént azt hitte, sosem fájt még így a szíve, de most csak közönyt érzett, már nem értette az előző kitörését. Mostanában gyakran változott hirtelen a hangulata. Nem ismert magára, de már ahhoz is fáradt volt, hogy ez az érzés megrémítse.
A tizedik szerelvény közeledett, a fénye megelőzte mielőtt kibukkant az alagútból. Talán csak a kilencedik volt, mindegy, már nem számított, amikor Adél elindult a peron széle felé.
Most kellett volna, hogy leperegjen a szeme előtt az élete, de csak azokra az eseményekre tudott gondolni, amelyek ehhez a pillanathoz vezettek. Vera üvöltése a konyhában, az orientációs gép zümmögése, míg feltérképezte Adél agyát, és a hologram-fák levelein átszűrődő napfény. A zöld hajú lány szétloccsant fejéből szivárgó véres folyadék a Műcsarnok előtti macskakövön.
És már tíz éve annak is, hogy Mirkó kinyomtatta azt a fahéj ízű cukorfestményt.
Adél mégis mosolyogva lépett a semmibe. Eszébe jutott, hogy talán a dübörgő metrókocsi éppen húsz részre roppantja majd a testét, pont, mint Dobos József tette a torta kemény karamellrétegével.