Kispéntek

Egy párbeszédre invitállak benneteket a legújabb írásomban. 

Főnök: Hol vagy? Várnak a nyomdában.

Beosztott: A villamoson, öt perc.

F.: Nem hallok háttérzajt. Megint hazudsz! Mint múlt pénteken, amikor a grafikustól késtél.

B.: Nem dereng a múlt péntek.

F.: Persze, mivel másnapos voltál.

B.: Ja, hogy az. Abban ártatlan vagyok, múlt héten a csütörtök pont kispéntekre esett.

F.: Na jó! Most telt be a pohár. Ki vagy rúgva!

B.: Akkor már ne is menjek a nyomdába?

F.: Gyere az irodába aláírni a felmondást.

B.: Rendben. Megértem. Amint szabadulok a viliről, repülök, hogy repülhessek.

F.: Szerinted ez vicces? Azonnal áruld el, igazából hol vagy!

B.: Miért? Te hol vagy?

F.: Én kérdeztem előbb!

B.: Lehet, de én szeretlek jobban.

F.: Mi van?

B: Jaj, apa, neked erre azt kellett volna válaszolnod, hogy te szeretsz jobban. És akkor arra én mondhattam volna, hogy nem is, mert én szere…

F.: Elég! Esküszöm, ha bejössz az irodába, megfojtalak!

B.: Látod, ezért kérdeztem, hol vagy.

F.: Miért?

B.: Mert ha bent vagy, elég gáz, hogy azt üvöltözöd a telefonba, hogy "Azonnal áruld el, hol vagy!" meg "Ha bejössz az irodába, megfojtalak!". A többiek azt hihetik, hogy Kingát zaklatod a szabija alatt.

B.: Apa! Itt vagy?

F.: Itt. Csak megdöbbentem. Miért hinnék azt, hogy Kingával beszélek?

B.: Nem hiszik.

F.: De azt mondtad.

B.: Azt mondtam, azt hihetnék. Ha valakinek feltűnne, hogy minden este kettesben túlóráztok. Amúgy nem tudom, miért lenne ez akkora cucc. Mostanában már nem ciki, sőt menő, ha az öreg főnök a fiatal asszisztensével kavar.

F.: Ez most mi? Komolyan zsarolni próbálsz? Ráadásul egy légből kapott dologgal, amire nincs is bizonyítékod?

B.: Á, nem úgy értettem…

F.: Nem tűröm, hogy így beszélj velem! Sem az apádként, sem a főnöködként. Vedd tudomásul, hogy ki vagy rúgva!

B.: Aú!

F.: Mi történt?

B.: Odacsukta az ujjam a bejárati ajtó.

F.: Azt hittem, a buszon vagy.

B.: Akkor a busz ajtó.

F.: Hah! Na, tessék! Villamost mondtál!

B.: Bejárati ajtót mondtam. Apa, te sose figyelsz rám. Anyával is ezt csináltad, nem csoda, hogy elváltatok.

F.: Hogy jön ez ide? Ne terelj, és ne gyere nekem anyáddal!

B.: Hé! Nem tűröm, hogy így beszélj velem! Sem anyám fiaként, sem a beosztottadként! Pláne, hogy én veled vagyok. Mindig mondom anyának, hogy szerintem, ami Kingával van, nem kapuzárási pánik nálad.

F.: Megint hülyére akarsz venni? Anyád nem tud Kingáról.

B.: Nyilván nem. Eddig én sem tudtam róla.

F.: Te büdös…

B.: Szerintem nem is ezt akartad kérdezni, hanem, hogy "Anyád szerint kapuzárási pánikom van?"

F.: Nem érdekel, mit gondol anyád.

B.: Tényleg? Pedig olyan kedves volt tőled, hogy a kedvéért melót adtál nekem.

F.: Nem miatta tettem. És ő sem tudja megakadályozni, hogy elküldjelek. Ideje, hogy felelősséget vállalj a hibáidért, te hazudós semmirekellő!

B.: Nahát, anya szó szerint ezt mondta rólad, amikor rávett, hogy állást adj.

F.: Ez nem igaz.

B.: De igen. És mondom, én veled vagyok. Igazságtalan, hogy téged okol a válásért, simán megbocsájthatta volna, hogy megcsaltad. Mert, ha nem váltok el, akkor nem depiztem volna be, nem romlanak a jegyeim, bejutok egy rendes egyetemre, és most lenne normális munkám, ahelyett, hogy a fateromnak gürizek.

B.: Nem baj, hogy erre nem tudsz mit mondani, nekem sincs kedvem dumálni. Tegnap kispéntek volt, über másnapos vagyok. Hívd már fel a nyomdát, hogy bocsika, de kések egy órát, jó?

B.: Hallasz, főnök?

F.: Jó.

B.: Jó? Szuper. És figyelj, apa!

F.: Igen?

B.: Én szeretlek jobban.