Kirakós

A gimnazista osztály betódult a szerelvény középső traktusának egyik ajtaján és addig nyomakodtak, amíg az utolsó gyerek is be nem tuszakolta magát a reggeli csúcsban amúgy is tömött metrókocsiba. 

A gimnazista osztály betódult a szerelvény középső traktusának egyik ajtaján és addig nyomakodtak, amíg az utolsó gyerek is be nem tuszakolta magát a reggeli csúcsban amúgy is tömött metrókocsiba.

Mintha nem lett volna elég a beszélgetés zsivaja, egyikük telefonja rap zenével töltötte meg a járművet. A diákokkal együtt utazó tanárnő nem hallotta a zenét, a gyerekeket számolta és a hátrahagyott peront kutatta a szeme.

Az üléssor közepén az ötvenes nő kopasz fejéről a fülére ráncigálta a kendőt, de hiába, a rapper továbbra is légkalapácsként püfölte az agyába a szöveget. Mellette ülő férje a tekintetét kereste, de a nő azért sem nézett fel. Harminc éve voltak házasok, tudta, mit akar mondani a férfi:

- Jól vagy?

- Nyilván nem.

- Leszálljunk?

- Akkor elkésünk.

- Szóljak, hogy halkítsák le a zenét?

- Ugyan...

A férfi nem erőltette a kérdéseket, úgyis tudta a válaszokat. Vajon negyven-ötven év után hova fejlődhet még ez a telepatikus kommunikáció? Újabb kérdés, amire talán nem lesz idő válaszolni. Így a férfi nem szólt, csak fogta a felesége kezét, egészen a végállomásig.

Villanyoszlop, gondolta az ajtóra lapulva a személyi edző, a teremben így nevezik az olyanokat, mint a sárga sapkás langaléta gyerek. Az edző is nevetett, amikor a langaléta mellett álló köpcös srác a kihagyott lábnapon viccelődött, mire a villanyoszlop a köpcös anyját emlegetve válaszolt. Az edző nem bírta megállni, kifejtette a véleményét a témában. Hamar rájöttek, hogy a terem, ahol a férfi dolgozik, nincs is messze az iskolától, és az edző elégedetten konstatálta, hogy még reggel nyolc előtt szerzett két új kuncsaftot.

Az ajtó melletti ülésen ősz hajú néni ült, májfoltos kezével a kapaszkodót szorította. A fiúk minden egyes káromkodásánál igazított egyet a nyelvével a fogsorán, a műanyag cuppogó kattogással csúszkált a szájában. Az unokája erre szokta azt mondani, hogy "Ne már, mama, ilyenkor tök undi vagy!". A mama nem hitte, hogy ezért látja csak évente kétszer az unokáját, pedig anno minden szünetet nála töltött a kisfiú. A mama sütötte a palacsintát, vizes lepedőbe csavarta a fiút, amikor lázas volt és vonattal hordta a strandra. De mama tudta, hogy a fiatalok elfoglaltak, hiszen ott az internet, a lábnap meg a káromkodás. Az unokája, amikor osztálykirándulásra indul, pont így festhet, mint a sárga sapkás suhanc és a mama egyiküknek sem mondhatja, hogy "ne már, fiam, ilyenkor tök undi vagy".

Eközben a langaléta a piros rövidnadrágos osztálytársát bámulta, a lány a mutatóujját a szájába vette, fogai a körmét matatták, nyelve hegye kikandikált közben. A fiú régóta szeretett volna intim közelségbe kerülni azzal a szájjal, de arra a kérdésre, hogyan érje ezt el még a ChatGPT se tudta a választ. Elnézve a hallgatag lányt a fiúban felmerült, hogy talán azzal kellene indítania, hogy megkérdezi tőle, mi a baj.

A lány nem törődött a fiúval, azt figyelte, ahogy a férj szorongatja a kendős nő kezét. A szülei is így szerették egymást, mielőtt az apja elköltözött. Hogy hova? Meddig? Miért? Kiért? A lánynak sok kérdése volt és kevés választ kapott otthon. Csak egy dolog volt biztos, mire minden kiderül, nem marad több körme, amit lerághatna. Ekkor vette észre, hogy a sárga sapkás fiú megint őt nézi, ettől úgy zavarba jött, hogy rágás helyett inkább zsebrevágta a kezét.

A tanárnő végre felfigyelt a zenére, ráförmedt a Zsombor nevű fiúra, hogy kapcsolja ki azt a légkalapácsot, ami a telefonjából dübörög. Míg a kendős nő elmosolyodott a hasonlat hallatán, Zsombor morgolódva tett eleget a kérésnek. Aztán csend lett. A tanító gyorsan meg is bánta a dolgot, mert a zene nélkül még a metró zakatolásán keresztül is meghallotta, ahogy a mellette utazó nagymama a fogsorát cuppogtatja. Az osztályfőnök elnézte a nénit, a saját, papírmappát markoló kezén ugyanolyan májfoltok sorakoztak, mint a mama karján. A nő a szőke festék alá rejtett ősz hajára gondolt, a fájós derekára, a nyugdíjhatározatra a komódja fiókjában. És arra, hogy az igazgató jövőre újabb osztályt akar a nyakába sózni, mert nincs utánpótlás tanár, neki pedig meg kellene mondania a lányának, hogy még négy évig nem lesz ideje az unokáira. Hallgatta a cuppogást és minél jobban dühítette a zaj, annál inkább megérett benne az elhatározás, hogy akármennyire is hiányozni fognak neki ezek a szemtelen, csupaszív kölykök, nem a munkában fogja megvárni, amíg olyan öreg lesz, hogy tologatni tudja a fogait.

Újult lelkesedéssel kurjantotta el a "Leszállunk!" parancsot. A metró továbbrobogott a gyerekek távozása miatt megkönnyebbült mamával és a kórházba igyekvő párral. A vidáman zsibongó osztály a tanárnő vezényletével balra indult, a személyi edző jobbra. Két perc csend maradt utánuk a peronon, mielőtt befutott a következő szerelvény.