Csudadolog

Az ovis Gabika anyukára talál, ennek kihirdetésében pedig szerepel egy meghökkentő rajz, néhány Anna és egy kotnyeles óvónő. 

Csudavár legjobb óvodája, a Csupacsuda a környékről is vonzotta a jelentkezőket. Csudavár megyében mindenki tudta, hogy itt serénykedik a legtürelmesebb óvónő, Anna, itt keni a legfinomabb vajas kenyeret a konyhás néni, Anna és itt fonja a legszebb hajfonatokat a dadus néni, Anna. Megszokták a mindenféle nénik – óvó, dadus, konyhás és takarító –, a gyerekek és a szülők, hogy ide mindenki vidáman érkezik. Kivéve a búvalbélelt Gábort.

Gábor három éve özvegyült meg, épp amikor lánya, Gabika a kiscsoportot kezdte. Sopánkodott emiatt az óvoda apraja-nagyja, de különösen Kati óvó néni viselte a szívén az elárvult család sorsát.

- Anya kell a gyereknek. Meg feleség az özvegynek – mondogatta. – Nem lehet egy ilyen csuda jóképű ember magányos!

A nevelők bólogattak, az Annák sóhajtottak. Csak az óvodavezető, Etelka ráncolta a homlokát.

– Mi közünk nekünk ahhoz? De ráérnek beszélgetni! Aztán ne csudálkozzanak, ha kihirdetem, hogy minden naplopónak azonnali hatállyal fel is út, le is út!

Így teltek az évek, míg egy csípősen hideg, napsütéses téli reggelen Gábor mosolyogva húzta le a csizmát Gabika lábáról, majd "Szép napot a hölgyeknek!" kurjantással távozott.

Mi üthetett Gáborba? Odakint a folyosón megindult a sutyorgás. Odabent a csoportszobában azonban nagy volt a zsivaj. Kati aznap állatfestmények pingálását tűzte ki célul a gyerekek számára.

– Képzeld Kati néni, van anyukám – dicsekedett Gabi, míg egy elefántot pacsmagolt lilára. Kati megsimogatta a kislány haját.

– Persze, hogy van, aranyom. Odafentről figyeli minden lépésed.

Gabi pislogott egyet, aztán még egyet, de mire a száját is kinyitotta a válaszhoz, Kati már egy libazöld festéktócsát törölgetett az asztal alatt.

Gabi nem tágított, ebéd után újra megkörnyékezte az elkészült festményeket rendezgető Kati nénit.

– Lerajzoltam anyukámat. Látod?

A kislány gyűrött papírlapot húzott elő a háta mögül, Kati elé terítette az asztalra.

– Nagyon szép, aranyom – pillantott az óvónő a képre, az esze azonban a parafatáblán járt.

Nyolc rajzlap illeszthető az egyik táblára, tizenegy a másik táblára. Tizenkilenc, bólintott. Felmarkolta a kupac festményt és kitrappolt a folyosóra. A csupa türelem, csuda jóság Gabi csalódottan követte szemével a távolodó Katit. De az is lehet, hogy a távolodó rajzot.

Gábor pontban négy órakor érkezett meg a lányáért. Elvesztegetett percek sokasága telt el, mire Kati rájött, hogy – az ilyen tájban mindig nyüzsgő – folyosóról nem szűrődik be zaj a csoportszobába. 

Kilesett. Látta, hogy a parafatábla előtt áll a nevelőtestület, egy tucat szülő és még Győző, a gondnok is. Csak az Annák hiányoztak. A jelenet közepén, a sápadt Gábor a parafatáblát bámulta. A hökkent gyülekezet meg Gábort.

Aztán a csuda jóképű özvegy egyszer csak nekiiramodott, félretaszított egy takarítót, három szülőt és két dadust, majd gyors mozdulattal leszakított egy papírt a tábláról. A hóna alá kapta Gabikát – akinek még ott himbálódzott a lábán a félig levetett benti szandál –, és gyerekestül, papírostul kirohant a téli szürkületbe.

Csend volt a folyosón.

– Mi látszott a rajzon? – suttogta Kati Győzőnek.

– Nem mi, hanem ki.

– Ki?

– Gábor. Meg Anna.

– Melyik Anna? – hűlt el Kati.

– Nem is az a csudadolog. Hanem, hogy mi zajlott a képen!

– Na? – hajolt közelebb Kati.

– Mi közünk nekünk ahhoz? – csattant Etelka hangja az iroda ajtajából. – Akit meghallok a rajzról pusmogni, annak a pletykafészeknek azonnali hatállyal fel is út, le is út!

– Na! – nógatta Kati a gondnokot. A takarítókat, a többi óvónőt, a dadusokat, még a szülőket is. 

Győző széttárta a karját, aztán, ahogy mindenki más, ő is elment a dolgára.

Kati nézte a megürült helyet a parafatáblán. Ha agyonütik se tudta felidézni, milyen jelenetet ábrázolt a kép.

– A csudába – toppantott nagyot.