Bogárirtás

Kihívtam a kártevőirtókat... avagy Bogyó és Babóca beköltözik.

Kihívtam a kártevőirtókat, de amikor felmérték a házat, az ügyem súlyosságát megállapítva csak hónapokkal későbbre vállalták a munkát. Az egyik szakembernek, látva az elkeseredésemet, megesett rajtam a szíve, a főnöke háta mögött a kezembe csúsztatott egy cetlit, rajta egy telefonszámmal.

A számon füstös hangú úriember jelentkezett, részletekre nem volt kíváncsi, másnapra ígérte magát személyesen. Reggel meg is érkezett a magas, vékony, bozontos szemöldökű férfi.

– Hol vannak? – kérdezte sáros cipőjével a nappali szőnyegén tapicskolva.

– Mindenütt! Negyvenkét kötetről van szó.

A szaki súlyos szemöldöke felszaladt.

– Az összeset megvették?

– Némelyiket ajándékba kaptuk – szabadkoztam. – Ellepték a házat, hiszen majdnem hetven szereplőről beszélünk. A csiga palacsintát süt a konyhámban, a katicalány ideköltöztette a sárga pettyes rokonát, a szöcske gesztenyéből készült babakocsiban tologatja a kis virágbogarat a kertemben és ezek mind dinnyehéjból épített tutajon csónakáznak a fürdőkádban esténként.

– Mióta áll fenn a probléma?

– Eleinte nem volt probléma. Miattuk a gyerekek szívesebben olvastak, mint bámulták a tévét, még én is élveztem a kihívást, hogy a szóismétléseket kigyomlálva improvizáljam az esti felolvasásokat. Azonban a harmadik gyereknél elfáradtam. Nincsen hely a lakásban a Kufliknak, nincs itt egy Süsü, a sárkány, egy kósza Magyar népmese sem. Igyekeztem megszabadulni tőlük, de a gyerekeim mindig túljárnak az eszemen. Visszahozták őket a garázsvásárról, leszedték a padlásról, felhozták a pincéből, behozták a sufniból. Próbáltam a gyűjteményt elajándékozni ismerősök gyerekeinek, de az enyémek visszakönyörögték őket. Már tíz éve tart ez az állapot.

A mester úgy bólintott, mint aki mindent ért.

– Két lányom van – magyarázta. – Szombaton megfelel az irtás?

– Dehogy! Akkor itthon vannak a gyerekek. Diszkréten kell intézni az ügyet.

– Az feláras lesz – simogatta a szakállát és mondott egy olyan összeget, ami elszomorított.

Eszembe jutott, hogy említette a lányait. A nagyszekrényhez toltam a fotelt, amire felállva elértem a szekrény tetejét. A szegély takarásából előhúztam egy szorosan összecsomózott zacskót, amit egy ideje már eladásra szánva dugdostam ott. A mester előtt bontottam ki a csomagot.

– Anna, Peti, Gergő – suttogta áhítattal. A gyerekek duzzogva nyújtogatták a nyelvüket a lapokról a szaki felé. – Nem mállik a gerince és foltmentesek a lapok! A feleségem évek óta vadászik erre a könyvre.

Már nyúlt érte, de addig nem adtam a kezébe, amíg nem ajánlott kedvezőbb árat, és amíg meg nem ígérte, hogy azonnal elvégzi a munkát. Ezután már csak egy kérdése maradt:

– Újrahasznosítható zsákja van vagy hozzak a kocsiból nylon szatyrot?

Nem csodálkoztam, a kártevőirtó nylon szatyros vadembernek látszott, így gyorsan a kezébe nyomtam egy nagy tasakot.

Egész nap dolgozott. A szitakötő kislányt a szivárványcsúszda alján kapta el, a szarvasbogár és a méhecske épp memória kártyákat firkáltak össze filctollal, amikor a szakember lecsapott rájuk. A hangyagyerekekkel meggyűlt a baja, de amikor a királynőt kézre kerítette, a kishangyák már önként sétáltak be a zsákjába.

– Jár könyvtárba? – fordult felém kifelé menet, míg a kezében ugrabugrált a hetvenszereplős szatyor.

– Persze – mondtam büszkén.

A magas ember először mosolyodott el, mióta felfogadtam őt a munkára.

– Menjen ritkábban! Mostantól kétszer annyi rovar lesz arrafelé.